Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Mégis előzetes letartóztatásba került az a 41 éves hajléktalan nő, aki leköpte Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét egy május eleji tüntetésen – írja az MNO. A Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos képviselő által szervezett tüntetésen többen szidalmazták a szerbiai magyar párt vezetőjét.
Május 9-én még szabadon távozhatott a Pásztor Istvánt leköpő 41 éves nő, most azonban elrendelték előzetes letartóztatását – írja az MNO. A szerbiai VMSZ vezetőjét a Gaudi-Nagy Tamás által szervezett, földtörvény-ellenes tüntetés résztvevői szidalmazták és bántalmazták, miután elhagyta a parlament épületét május hatodikán.
A Fővárosi főügyészség szóvivője szerint „a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, és az eredeti indítványunknak megfelelően a szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását”.
Gaudi-Nagy egy hétfői tüntetésen azt mondta az esetről, hogy Pásztor provokálta őket azzal, hogy elsétált előttük. „Pásztor István hazaárulóként belesétált egy hazaárulás elleni tüntetésbe. Ez provokáció. A rendőrségnek meg kellett volna védenie a tüntetést a provokációtól, nem tette a dolgát” – idézte az MNO a volt jobbikos politikust.